Századvég: a közvélemény nemet mond a Pride-párti hídfoglalásokra

Az intézet szerint a baloldal támogatja a Pride-ot, a lakosság nem kér belőle.

Az intézet szerint a baloldal támogatja a Pride-ot, a lakosság nem kér belőle.
Újpest újonnan megválasztott képviselője az ATV műsorában kijelentette, a DK árnyékkormány programja „világos lehetőségeket kínál a NER rendszerével szemben”.
Jakab Péter a Demokratikus Koalíció március 14-én tartott ünnepi megemlékezésén tűnt fel.
A DK politikusa szerint soha nem volt még ilyen közel, hogy Magyarország betagozódjon az orosz érdekszférába.
Hétfőn a Belügyminisztérium üzent a Magyar Orvosi Kamarának.
Amúgy nem titkolja, a dal „bejön” neki.
Végül Semjén Zsolt tette helyre a DK országgyűlési képviselőjét.
A Demokratikus Koalíció országgyűlési frakciója határozati javaslatot nyújtott be.
Ő maradt a Demokratikus Koalíció elnökjelöltje.
Spoiler: Gyurcsány közölte, „nem kell engem félteni.”
Újabb kihívók érkeztek.
Abd El Rahim Ali szerint Magyar Péter óta pánikol a DK vezetése.
„Köszönöm azoknak, akik hittek és hisznek bennem!” – írta a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese.
Ráadásul épp a nyugdíjról hazudott a DK.
Nos, végre tiszta víz került abba a bizonyos pohárba.
„Az együttműködés ereje abban rejlik, hogy képesek vagyunk félretenni a különbségeinket és együtt dolgozni a közös célok eléréséért” – írta a leköszönő politikus.
Látványos szakadék tátong a Nézőpont Intézet-féle és a baloldali médiában felkapott közvéleménykutatások eredményei között, amivel kapcsolatban megkérdeztük a politológust.
A volt miniszterelnök szerint jelenleg egy „nyafogó fickó” vezeti az országot.
Kiderült: nem retten meg attól, hogy politikai ellenfelei megpróbálnák tönkretenni strasbourgi akciója után.
Gyurcsányék szerint kaotikus helyzet alakult ki.